Megjelent egy nagyon vonzó álláshirdetés, jelentkeztem. Az egyik legnagyobb bank keresett külsős coach munkatársat, aki a fiókok vezetőit és értékesítőit támogatja havi néhány napban. Mindenben rám volt szabva, gyakorlatilag biztosra mentem. Azonnal felhívtak, bementem az első körre a generalistához. Jó kis interjú volt, bár a generalista nem sokat tudott mondani a pozícióról. Azt ígérte, ha rendben talál, mehetek a terület vezetőjéhez interjúzni. Jól sikerült, mentem. A terület vezetője nagyon kedves nő, itt is remekül sikerült az interjú. Fesztelen, beszélgetős, még az életfilozófiánkról is szót ejtettünk. Ha rendben talál, mehetek az AC-ra (assessment center), ott majd minden eldől. Ugyan később, mint ahogy ígérték, de behívtak az AC-ra. Ez ugye egy egész napos kiválasztási folyamat. Mindenféle gyakorlatokat kell megoldani. Tesztek, szituációs gyakorlatok, csoportos helyzetek, egyéni feladatok. Minden volt itt is. Nagyon profin oldották meg, jól is ment. Ígérték, ha vége a kiválasztásnak mindenki, aki kéri, kap részletes visszajelzést. Még este fel is hívtak, hogy mennyire nagyon jó voltam, és teljesen oda vannak meg vissza. De van még egy jelentkező, aki szintén nagyon jó, ők nem tudnak dönteni, így legyek kedves bemenni még egyszer egy rövidebb AC-ra. Na, ekkor már kezdtem unni a banánt, mit kell ezen annyit szöszölni, és szakmailag sem korrekt; de rendben van, kell az állás, mint a falat kenyér, bemegyek. Azt ígérték, úgy két óra elfoglaltság, szintén AC jellegű gyakorlatok lesznek, de sokkal lazább. Hát lazának laza volt, mert gyakorlatilag egy keretek nélküli kihallgatáson vettem részt két új leendő kollégával, akiknek láthatóan semmi közük nem volt a HR területhez. Egymás szavába vágva kérdezgettek mindenfélét, amire egy helyes válasz volt, de azt is csak akkor tudod, ha már ott dolgozol. Aztán egy közös helyzetben a másik versenyzővel elkezdtek licitáltatni bennünket ki, mennyire kitartó, és lojális. Ez volt a legdurvább. Mit várnak, mit fogok mondani? Nyilván kitartó vagyok és elkötelezett egy jó állásért, de egyelőre szinte semmit nem tudok az állásról, ők viszont már a vérmintámat is részletesen ismerik. Eltelt néhány nap, várom a telefont, hogy mi lesz. Felhív a tréneri csapat vezetője,- aki a második AC-n nem volt ott-, hogy mennyire nagyon jó volt minden, nagyon sokáig gondolkodtak, és nagyon nehéz volt nekik, de egy HASTÁJI MEGÉRZÉS miatt a másik jelentkezőt választották. Hastáji megérzés?! Akkor mi a frászt néztetek két napig? Az AC azért van, hogy megméressenek a jelöltek kompetenciák mentén, aki jobb, azé az állás. Itt a lehető legkonkrétabban kell visszajelezni mindent, gyakorlatilag szó szerint, mérőszámok mentén.

…De ő nagyon szeretne velem dolgozni, és nagyon örül, hogy találkoztunk, és reméli, hogy mihamarabb tud nekem ajánlani valami lehetőséget. Na, persze! Ezt a mondatot, mintha már hallottam volna valahol… Majd kérte, hadd hívjon vissza kicsit később, hogy a visszajelzés miatt egyeztessünk időpontot, mert most nagyon elfoglaltak. Ennek több mint egy hónapja. Ez sem az a visszajelzés, amiből tanulni lehet.