56 éves vagyok, külkereskedelmi főiskola áruforgalmi szakán okl. üzemgazdászként végeztem 1976-ban. Az elmúlt évtizedek alatt tudásomat folyamatosan bővítettem és frissítettem. Tárgyalóképes angol és német nyelvtudással rendelkezem, amely tényleges tudást, napi használatot jelent. Pályafutásom során végigjártam a ranglétrát, kezdve a szakkülker vállalatoknál az „egyszerű” üzletkötői pozíciótól a komplex irányításért felelős ügyvezetői pozícióig. Az elmúlt 15 év során több jó hírű multinacionális cég magyarországi irodáját vezettem. Volt olyan megbízatásom a versenyszférában, ahol 60 alkalmazott munkájáért feleltem. Persze az elmúlt évek során kiváló referenciákra/ajánlókra is szert tettem. A bajok 2000-ben kezdődtek, amikor is az életem egyik meghatározó szakaszát jelentő,7 éves megbízatásom a külföldi cég átszervezési döntésének esett áldozatul. Ettől kezdve újabb megbízatásaim is kísértetiesen többnyire csak addig tartottak, amíg komplett felépítettem vagy átszerveztem a cégeket a tulajdonosi elvárásoknak maximálisan eleget téve. Miután a „mór megtette kötelességét”, kirúgtak, mert a külföldi tulajdonosok úgy gondolták, hogy a már pályára állított, megfelelő piaci részesedéssel rendelkező cégnél a napi rutinfeladatokat már kevésbé képzett, fiatalabb kollégával- persze sokkal kevesebb pénzért – is el tudják végeztetni. Én meg újra kezdhettem elölről az álláskeresést.

Végül az elmúl 10 évben összességében hosszabb időt töltöttem állás nélkül, mint állásban.
Úgy is mondhatjuk, hogy önhibámon kívül „KMK”- s , azaz munkakerülő lettem! Hisz egy- egy megbízásom sem tartott tovább, mint maximum két év.

2000. óta- 4 periódusban összesen 1.000 álláspályázatot adtam be , ennek kb. úgy 10%-ára érkezett egyáltalán válasz, – és az 1.000 pályázatnak mindösszesen 2%-ára hívtak be interjúra. Ma már be sem hívnak és már csak nem is válaszolnak. Pedig nem csak vezetői pozíciókat célzok meg, hanem már sales manager-i (üzletkötő) állásra sem vagyok érdemes. Az összes beadott álláspályázatról, azok sorsáról, visszajelzésekről pontos nyilvántartással rendelkezem.

Jelenleg 2008 óta, pont két éve keresek állást. Úgy is mondhatjuk, hogy jubilálok, mert egyszer elértem a 200-as számot, másrészt pedig az 1.000. álláspályázatnál tartok.

Regisztrálva vagyok az Online-os álláskereső portálokon, amely csak arra jó, hogy állandóan biztosításközvetítő alkuszok ostromoljanak.

Megkerestem „networking” alapon néhány ismerőst, hátha tudnának segíteni. Ilyenkor a barátságok, ismeretségek sorra elfelejtődnek, sorra zárt kapukat döngettem…

Időközben kényszervállalkozó lettem, szakmai hátteremre építve indítottam egy egyszemélyes tanácsadói céget. Egy nagyobb, és értékes megbízástól eltekintve úgy néz ki, hogy erre a tudásra és szakmai tapasztalatra a magyar kis és középvállalkozások nem vevők, mert nem tudnak- és talán nem is akarnak – pénzt költeni. Inkább járják a maguk útjukat, ki – ki úgy ügyeskedik, ahogy tud, de a szakembert,a TUDÁST, azt nem fizetik meg.

Sajnos a “”spanyolviaszhoz” hasonló ütőképes ötletet mindez ideig nem tudtam kitalálni, amit a saját vállalkozásomban sikerre tudnék vinni –reálisan megtérülő anyagi kockázat mellett, megélhetési szintű jövedelemmel, tisztességgel betartva a törvényes előírásokat, és még becsülettel adózva is.

Tehát itt tartok. Messze vagyok a nyugdíjas éveimtől- már csak azért is, mert korosztályomhoz képest is aktívabb vagyok és ismereteimet mindez ideig folyamatosan piaci értékű ismeretanyaggal aktualizáltam.
Időközben kitanultam egy két újabb mesterséget, többek között kézműves mesterséget (virágkötészetet) is. Akik ismernek eddigi szakmai pályafutásomból adódóan, meg-meg is mosolyognak érte.

Most aztán teljesen tanácstalan vagyok, mit csináljak, hogy az eddig öntudatos öngondoskodással öregkoromra félretett megtakarításomat jelenlegi körülményeim folytán ne éljem fel, hanem normális megélhetési viszonyok között, azt tovább forgatva megfelelően gyarapítsam, hogy aztán majdan már nyugodtan élvezhessem a megérdemelt nyugdíjas éveimet.

De addig is hogyan?
És egyáltalán hogy lesz nekem így nyugdíjam?

Ja és elfelejtettem mondani, hogy ráadásul nő vagyok, ami elve egy diszkriminatív eszköz…
Persze én már korlátlan idővel rendelkezem, nem kell gyereknevelésre „pazarolnom” az aktív éveket.

A napokban hallottam a rádióban, hogy a fiatal diplomások 25%-a nem veheti át diplomáját, mert az előírásoknak megfelelően nem tud legalább egy középfokú nyelvvizsgáét szerezni.
Na, aztán és sokra megyek az enyéimmel…

De kérdem, hogy nem luxus ez, hogy igencsak diszkriminálják az ilyen korú embereket?
És mi lesz, ha kitolják a nyugdíjas korhatárt, ha mi már alig 50 éven túl sem kapunk munkát?

Írtam én már a minisztereknek is… de nekik nem ez a legfőbb gondjuk…

56 éves ember nem kell sehova, még akkor sem, ha kiváló referenciái vannak és jól hasznosítható gyakorlati hátteret és nyelvtudást tudhat magáénak.