Tudtam, hogy nem vesznek vissza szülés után a munkahelyemre, mert az állami céget megszüntették. Nehéz feladat előtt álltam, mert két kicsi gyermekkel elhelyezkedni nem könnyű. Bárhová megy egy fiatalasszony, az első kérdés az, hogy van-e gyermeke, vagy akar-e. Boldog családanyaként eszembe sem jutna letagadni, hiszen mindig is büszke voltam a gyerekeimre, családomra. Ugyan az önéletrajzom szigorúan csak szakmai volt, ezért nem kerestem bele helyet a családnak. Mivel az asszonynevemet használtam, tudhatták, hogy férjnél vagyok.

Ahogy arra számítottam, kisfiam születése után két évvel jelentkeztem a munkahelyemen, hogy visszamennék dolgozni. Addigra már megindult a csődeljárás, ezért szépen megváltak tőlem. Kifizették a végkielégítést és minden jót kívántak. Még jó, hogy éppen erre számítottam, és előre kerestem munkahelyet. Felvettek a Díjbeszedő Vállalathoz gépírónak. Noha végeztem számítástechnikai tanfolyamot, a számítógép közelébe sem mehettem. Aztán a kollégáktól csakhamar megtudtam, hogy az Elektromos Művekhez sokan átmennek, mert ott van felvétel, a Díjbeszedő meg hamarosan megszűnik. Nosza, én is fogtam az önéletrajzomat, és elmentem az ELMŰ-höz. Bementem a kapun, megkérdeztem a portást, hol van a Munkaügyi Osztály, és fölmentem, jelentkezni. Ott nagyon kedvesen fogadtak, és mondták, hogy fognak telefonálni, ha vissza kell jönni az állásinterjúra. Néhány nap múlva kerestek egy biztosítótársaságtól – állás ügyben. Igen elcsodálkoztam, de elmentem a megbeszélt időpontban. Akkor jöttem rá, hogy nem is az ELMŰ-höz adtam be az önéletrajzomat, hanem a vele egy irodaházban lévő biztosítótársasághoz, ahol már régóta kerestek gépíró, adminisztrátort. Jót mosolyogtam magamban, hogy ilyen csacsi voltam, amikor nem mondtam a portásnak, hogy milyen céghez akarok menni. Nem is figyeltem, hogy abban az irodaházban több cég is van. Gondoltam magamban, ha már megbeszéltük, fölmegyek az állásinterjúra – bár nem sok reményt fűztem a sikerhez.

Fölmentem az interjúra, és barátságosan elbeszélgettem a leendő főnökömmel. Elmondta, hogy egyelőre csak 25 ezer forintos havi munkabért tud adni, de a próbaidő után talán sikerül emelni. Aztán kérdezgetett a gyermekeimről és a családomról mindenféléket. Furcsa volt, mert nem úgy kérdezgetett, mint a többi munkáltató. Valóban érdekelte a családom. Nem az, hogy ha beteg lesz a gyerek, akkor ki marad vele otthon. Az állást megkaptam, és nagyon örültem, mert a Díjbeszedőnél 15 ezer forint volt a fizetésem. (Ez 1993.-ban volt.) Kulturált munkahelyi környezet, csupa szimpatikus, intelligens kolléga.

Amikor már ott dolgoztam elmesélték a kollégák, hogy nagyon sok jelentkező volt, csupa fiatal, miniszoknyás szépség. Azért engem választottak, mert nekik olyasvalaki kellett, aki hajlandó dolgozni, és elég intelligens ahhoz, hogy beilleszkedjen a csapatukba. Ezek után még véletlenül sem mertem megmondani, hogy csak egy kétéves gépíró iskolát végeztem, és egy 5 hetes számítástechnikai alaptanfolyamot, és sem szakközépiskolát, sem gimnáziumot nem végeztem és nincs érettségi bizonyítványom. Az önéletrajzomban ügyesen úgy fogalmaztam, hogy ez ne derüljön ki belőle. A bizonyítványaimat pedig csak a munkaügyes kérte el, a közvetlen főnök nem volt rá kíváncsi.

Életem legjobb munkaközösségébe kerültem be így – véletlenül. Sajnálatos módon nem tartott sokáig, mert a főnök felesége kisbabát várt. Amikor megszületett a baba, a főnököm maradt otthon vele, mert az anyuka egy csontritkulásos betegségben szenvedett. (Itt már világos volt az az érdeklődés a családomról, amikor a bemutatkozó beszélgetés volt.) Amikor a főnök elment, a csapat tagjai közül is többen elmentek máshová, és egyszer csak engem is elhívott egy volt kolléga, hogy menjek át…
Azóta sem dolgoztam ilyen szuper kollégákkal. Nap, mint nap együtt kávéztunk – én nem kávéztam. Együtt mentünk ebédelni. Voltak közös szabadidős programjaink. Soha nem mentem be gyomorgörccsel a hasamban dolgozni, sőt szívesen voltam együtt a kollégákkal.

Ezt a történetemet azért írtam meg, mert sok kicsi apróságon múlt a szerencsés munkahelyem. Egy jól megfogalmazott önéletrajz, egy félreértés a portán, hatalmas szerencse egy családcentrikus munkáltatóval stb.

Tisztelettel:
Varga Attiláné