Nekem különösen nehéz elhelyezkednem, mivel csökkentett munkaképességű lettem, már 3 éve. A pánikbetegségem miatt csak a városomban, Vecsésen tudnék dolgozni, vagy távmunkát tudnék vállalni. Az itteni cégek egyáltalán nem is válaszolnak az elküldött Önéletrajzomra. A kisebb vállalkozások pedig megoldják saját ismeretségi körükben, ha munkaerőre lenne szükségük. Lehetséges, hogy még nem tudják, hogy az Unió is támogatja azokat a cégeket, akik csökkentett, leszázalékolt munkaerőt alkalmaznak? Ennek sokkal nagyobb publicitást kellene adni!

Havi 27.000.-Ft-ból kellene megélnem, mivel én nem kaphatok munkanélküli segélyt és semmiféle támogatásban nem részesülhetek. Ha a lányom nem segítene, éhen halnék. Így sajnos az anya-lánya közötti jó viszony, borzasztóan megromlott. Emiatt persze már nagyon feszült és ideges vagyok. Szörnyen kiszolgáltatott, lenézett ember lettem. Hiába vagyok intelligens, jó szakember, kiváló szervezőképességű, közösségi csapatjátékos, a kutyának sem kellek!
Az állásközvetítőktől kapok álláslehetőségekre hiába jelentkezem, semmi sem történik. Magammal levelezek!
Ezért kétnaponta bejárok a helyi Önkormányzathoz, a családsegítőbe és személyesen bekopogtatok minden vállalkozóhoz, céghez és átadom az önéletrajzomat, hátha alapon… Így sikerült eljutnom egy kisvállalkozóhoz, akik a saját reklámújságukat akarták eladni úgy, hogy én naponta 50 telefont bonyolítsak le és ha sikerül valakit “befűznöm”, akkor kapok százalékot. Nem tudtam ezt csinálni, mert erőszakosnak és lerázhatatlannak kellett volna lennem és így sem érte volna meg. Ami még lehetőség, hogy hitelt és biztosítást tukmáljak az emberekre, ezután szintén százalék. Semmire sem jó ez az egész! Az internetes távmunka pedig becsapás, mert előtte fizetnem kell a kiküldött csomagért. Szóval, kamu az egész!

Ebben az országban, valóban senkit nem érdekel, hogy mi történik, meg tudnak-e élni a honfitársai.

Üdvözlettel,
Irén.