munkahelyi stressz
Az élet játszmái – te milyen játékos vagy?
2011 -10 -11 írta: Karrier BlogA két beszélgető, az ügyfél és a cégét képviselő ügyfélszolgálatos gyakran folytatnak egymással értelmetlen, és eredménytelen “játszmákat”, amelyekből nem könnyen szabadulnak. Az ügyfélszolgálatosok védelmében annyit leszögezhetünk, e “játszmákat” legtöbbször az ügyfelek kezdik. Egy profitól azonban már az is nagy hiba, ha hagyja magát bevonni egy értelmetlen és időt pazarló beszélgetésbe
CommentsTippek, tanácsok
Mivel lehet motiválni a magyar dolgozót?
2011 -10 -03 írta: Karrier BlogLehet egyáltalán kisebb ráfordítással motiválni a dolgozókat? – felettébb tervezgetős, művelt és ravasz vezető, akinek megy. Nem árt egyenként ismernie a dolgozókat: például erősebben húzza az igát a szegény pára, mint az, akinek, mindene megvan. Közmegegyezés szerint a HR-es feladata kipuhatolni, ki milyen szóra hallgat, aztán gyárthatja az egyénre szabott motivációs terveket.
CommentsHírek, érdekességek
Kísértet miatt nem vállalják a munkát a dolgozók?
2011 -09 -02 írta: Karrier BlogA nápolyi régészeti múzeumot kísértetek lakják – állították az épületet restauráló munkások, akik bejelentették, nem dolgoznak többé a múzeumban, amíg ki nem vizsgálják a titokzatos történéseket.
CommentsHírek, érdekességek
Alkoholfüggő lehet, aki sokat dolgozik?
2011 -08 -12 írta: Karrier BlogA hosszú munkanap háromszorosára emelheti az alkohollal való visszaélés és az alkoholfüggés kockázatát – állapították meg új-zélandi kutatók.
CommentsHírek, érdekességek
Milyen az ideális munkaidő beosztás?
2011 -07 -26 írta: Karrier BlogFejlesztésre szorul a hazai munkakultúra, ami a jó időbeosztás elkészítéséhez szükséges összefüggések ismeretét illeti. A Népszabadság által megkérdezett szakértők szerint az időhöz való viszonyunk személyiségfüggő, de megtanulhatunk tudatosan változtatni rajta.
CommentsKarrier tanácsok
Hogy állunk a munkahelyi cigizéssel?
2011 -07 -25 írta: Karrier BlogMennyit és hogyan pihenhetnek a dolgozók munkaidejük alatt? Erre keresi a választ Olaszország, miután kiderült, hogy a firenzei önkormányzat dolgozóinak cigarettaszünetét percre mérik.
CommentsHírek, érdekességek
Bíróságra vittem az ügyem
2010 -12 -10 írta: Karrier BlogNekem van egy sztorim, kérdéses mennyire lesz a személyes tapasztalatom, furcsa, érdekes, esetleg igazságtalan vagy tanulságos munkahelyi helyzet a tisztelt olvasók számára. Történetemben szándékosan nem írom le a cég nevét, az előállított termékeket és a rendszereket, valamint a gyártó egységeket sem.
2001-ben szóban, 2002-ben írásban állapodtam meg egy ismert nemzetközi céggel mint munkavállaló, a termelés felügyelet vezető [...]
Olvasói bejegyzés
Amerikából jöttem…
2010 -09 -28 írta: Karrier BlogÚgy érzem,ez a történet megéri, hogy mások elolvassák, nem tagadom az ügy még folyamatban, de szerintem ez egy olyan példa, ami egy 30 éves ember kedvét a továbbiaktól kicsit elvette.
Informatikusként dolgoztam egy amerikai-német cégnél, itt az amerikai a hangsúlyos kb. 1,5 évet. Nem tagadom nem az első hasonló eset, de ez mindenképp érdemes leírni, milyen [...]
Olvasói bejegyzés
Álláskeresés munka mellett
2010 -08 -27 írta: Karrier BlogAzoknak az álláskeresőknek, akik egy meglévő munka mellett keresnek újat, sok mindenre kell figyelniük. Egy álláskeresés akár hosszabb ideig is elhúzódhat, és idővel viselkedésünkön is meglátszódhatnak szándékaink, felettesünknek egy idő után szemet szúrhat, hogy máshogy viselkedünk, másként viszonyulunk a munkánkhoz, vagy gyakrabban veszünk ki félnapos szabadságokat.
Fontos az álláskeresést titokban tartani? Teljes mértékben. Csakis egy biztos [...]
Karrier tanácsok, Tippek, tanácsok
A legrövidebb munkanap
2010 -04 -08 írta: Karrier BlogA tesóm gyakorlaton volt a Kerekerdő Hotelban, ő mondta, hogy recepcióst keresnek a szállodába. Én jelentkeztem, a tulaj fia mondta, h 1-jén kezdhetek is.
1-je szombatra esett. Reggel 6-ra kellett menni, így egy órával előbb keltem a megszokottnál. Reggel 5-kor épp a REM-fázisban tartottam, amikor csörömpölt az óra. Gondoltam de jó, sokan most érnek haza a [...]
Olvasói bejegyzés



